Borsos Tűzvédelem

Borsos Tűzvédelem: tűzvédelmi szabályzatA tűz általában jótékony és üdvös hatású elem, fényt, meleget, s otthont jelent az ember számára, de ha korlátaiból vigyázatlanság vagy bűnös szándék miatt kiszabadul, pusztítva terjed. Nyomait legtöbb esetben mérhetetlen károk, esetenként emberi tragédiák követeik. Az ember természetes ösztöne, hogy védekezik minden olyan természeti elemmel szemben, amely veszélyezteti életét, testi épségét és megszerzett javait. Ezért is olyan fontos, hogy előzzük meg a bajt. Sokkal könnyebb megelőzni, mint utólag helyreállítani a károkat, de az emberéleteket semmivel sem lehet kárpótolni.

Az alábbi tűzvédelmi szolgáltatásainkat ajánljuk szerződéses partnereinknek:

A tűzvédelmi szempontból kiemelt és veszélyes munkakörben dolgozóknak rendszeresen tartunk tűzvédelmi szakvizsga felkészítést és vizsgáztatást.

Következő tűzvédelmi szakvizsga tanfolyamunk

Helyszín: Kecskemét, Hornyik krt. 4 Ipartestület székháza (Italia pizzéria mellett)
Időpont:  2014. augusztus 04. (hétfő) 08:00 – 13:30 között

A beruházások tervezése során a tűzvédelmi követelmények meghatározása, egyeztetése a tervezővel, illetve a tűzvédelmi hatósággal, tűzvédelmi tervdokumentációk készítése.

Komplex módon átvállaljuk a cégre háruló tűzvédelmi ügyintézést (tűzvédelmi szabályzat, tűzveszélyességi osztályba sorolás, tűzriadó terv készítését, naprakészen tartását). Továbbá a hatályos tűzvédelmi előírásoknak megfelelően elkészítjük a  tűzvédelmi szabályzatottűzveszélyességi osztályba sorolásttűzriadó tervet.

A társasházakban felkérésre tűzvédelmi szemlét tartunk és elkészítjük a jogszabályi előírásoknak megfelelő tűzvédelmi dokumentációt, tűzriadó tervet.

Megtartjuk az új belépő dolgozók tűzvédelmi oktatását, továbbá az ismétlődő tűzvédelmi oktatásokat is. Az előadás színesebbé tétele érdekében projektorral rövid tűzvédelmi videó anyagokat is vetítünk, továbbá több megtörtént tűzeset tapasztalatával színesítjük az előadást.

Felkérés esetén tűzvédelmi szemlét tartunk, melyet követően tűzvédelmi kockázatértékelést készítünk. Felhívjuk a megbízó figyelmét az esetleges mulasztásokra, jogsértésekre és javaslatot teszünk annak felszámolására.

Szerződéses partnereink kiajánlásával vállalkozunk a tűzoltó készülékek felülvizsgálatára, javítására, a nyilvántartás elkészítésére, az elektromos rendszer tűzvédelmi és villámvédelmi felülvizsgálatának elvégzésére, a beépített tűzvédelmi rendszer (tűzjelző, sprinkler) felülvizsgálatára, karbantartására.

Biztosítani tudjuk az összes felmerülő tűzvédelmi eszköz beszerzését is.

A Borsos Tűzvédelem csapatában két felsőfokú és egy középfokú tűzvédelmi végzettségű személy tevékenykedik. A tűzvédelem területén igazságügyi tűzvédelmi szakértői, építész tűzvédelmi, és tűzvizsgálati szakértői jogosítvánnyal rendelkezünk. A tűzvédelmi szakvizsgáztatáshoz beszereztük a szükséges engedélyeket.